Megállította Magyar Péter beszédét egy ír közgazdász – közölte vele, hogy propagandát tol
A számok nem hazudnak, a szakértő bebizonyította, hogy Magyar Péter kijelentései távol állnak a valóságtól.
Támogatják a görög miniszterek Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök népszavazási kezdeményezését a görög mentőcsomagról. „Erőszakkal semmilyen programot nem fogunk bevezetni, csakis a görög nép beleegyezésével” - fogalmaz a kormányfő közleménye.
Megerősítette Jeórjiosz Papandreu a minisztereivel tartott kedd esti válságtanácskozáson, hogy népszavazást akar kiírni az ország megsegítését célzó pénzügyi mentőcsomagról. Az éjszakába nyúló kormányülés végeztével a kormányszóvivő bejelentette, hogy a miniszterek egyhangúlag támogatják a kezdeményezést, és hogy a népszavazást „a lehető leghamarabb megrendezik azután, hogy kialakulnak a mentőcsomag legfontosabb részletei”. Egyes források szerint azonban két miniszternek továbbra is fenntartásai vannak. „Erőszakkal semmilyen programot nem fogunk bevezetni, csakis a görög nép beleegyezésével. Ez az ország demokratikus hagyománya, és megköveteljük, hogy külföldön is tiszteletben tartsák. Hiszem, hogy tiszteletben fogják tartani” - közölte a miniszterelnök hivatala.
Papandreu döntésére kedden nagyot zuhantak a nyugati értéktőzsdék, a befektetők körében valóságos részvényeladási pánikot váltott ki a görög bejelentés. Szerdán válságtanácsot tartanak az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői.